Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását

Dátum: 2025.02.23
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány javaslatot tett az egyetem polgárainak egy új közösségi szerződés megkötésére, amellyel biztosítaná az intézmény békéjét és a megújulás folytatását. Az Alapítvány célja, hogy az egyetem polgáraival együttműködve rögzítse a közös munka alapelveit, és megerősítse a kölcsönös bizalmat.

A MOME Alapítvány elkötelezett az egyetem fejlesztése, és az ennek alapját adó Jövő Egyeteme program folytatása mellett. Az öt éve indított reformok célja, hogy a MOME a polgárait megbecsülni képes, nemzetközi szinten ismert és elismert művészeti egyetemmé váljon. A fenntartó hangsúlyozza, hogy a megkezdett átalakulási folyamat nem fordítható vissza, hiszen az intézmény ennek fejében élvez arányaiban kiemelkedő támogatást.

A MOME Alapítvány megerősíti, hogy az egyetem autonómiájának letéteményese a szenátus, amely önállóan határozza meg az intézmény szakmai tevékenységét. Az alapítvány világossá teszi, hogy a szenátus vezető szerepe biztosított, és hogy minden, az egyetem felépítését érintő nagyobb döntés kizárólag a fenntartó és az egyetem vezetése közötti konszenzussal hozható meg. 

A MOME Front által az elmúlt hetekben megfogalmazott követelések kapcsán az alapítvány nyitottságát fejezi ki, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az egyetem működésével kapcsolatos vitás ügyeket kizárólag a hatályos jogszabályok mentén lehet rendezni. A MOME Alapítvány kész meghallgatni minden olyan javaslatot, amely az egyetem javát szolgálja, ám ezeket az egyetem vezető testületével, a szenátussal folytatott párbeszéd keretében kívánja megvitatni. A fenntartó és a szenátus közötti konstruktív együttműködés biztosíthatja, hogy a MOME fejlődése zavartalanul folytatódhasson.

Közösségi szerződés: a közös célok alapja

Az alapítvány most egy újszerű, az egyetem teljes polgárságának támogatását bíró közösségi szerződést javasol, amelyben a MOME vezetői, szenátusa, hallgatói és egyéb érdekképviseletei, valamint fenntartója közösen rögzítenék a MOME megújulásáért végzett munka folytatásának alapelveit. A hivatalos dokumentumot annak demokratikus előkészítését követően a MOME vezetése és az egyetem fenntartója írnák alá. 

A cél egy olyan átfogó, mindenki számára elfogadható keretrendszer kialakítása, amely stabil alapot nyújt a MOME fejlődéséhez és biztosítja az egyetemi közösség számára a kiszámíthatóságot. „A tét a MOME jövője” – fogalmaz az Alapítvány.

További hírek

Lezárult a jelentkezés a MOME rektori pályázatán. Az egyetem vezetői pozíciójára két magyar és egy holland szakember adott be érvényes jelentkezést a MOME fenntartójához.
Unreal Estate című programjában a Krakkói Fotóhónap idén Közép-Európa politikai, társadalmi és történeti összefonódásait vizsgálja, különös figyelemmel Lengyelország és Németország szomszédsági kapcsolatára, valamint azokra a térbeli, emlékezeti törésvonalakra, identitáskérdésekre, amelyek a régió történetét máig meghatározzák. A MOME vendégeként Krzysztof Pijarski, az esemény egyik kurátora tart előadást az idei fesztivál koncepciójának a kialakulásáról.
Történetében először került be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a QS World University Rankings by Subject 2026 „Art & Design” rangsorába, ahol azonnal a 101–150-es sávban szerepel. Az eredmény egyszerre erős szakmai visszaigazolása az elmúlt évek építkezésének, és egy új szakasz kezdete: a MOME a következő években még tudatosabban dolgozik majd azon, hogy tovább erősítse szakmai reputációját, láthatóságát és pozícióját a nemzetközi mezőnyben.