Megtekinthetők a tavaszi Humánökológia és design előadássorozatról készült felvételek

Dátum: 2022.11.06
A tavaszi félévben a MOME Elméleti Intézet és Haba Péter koordinálásával és az ELTE Humánökológia mesterszak közreműködésével Humánökológia és design címmel rendezett előadássorozatot, melynek előadásait most minden érdeklődő megtekintheti.

Az első előadás során Takács-Sánta András, humánökológus, az ELTE Humánökológia MA szakigazgatója járta körbe az ökológiai válság kapcsán felmerülő, mindannyiunk jövőjét befolyásoló alapkérdéseket.

A sorozat második előadásában Lányi András filozófus, az ELTE Humánökológia MA szak alapítója, aki a globális ökológiai válság társadalmi recepcióját, az ebből fakadó morális dilemmákat és a fejlődés/fenntarthatóság fogalmak körüli zavart járta körül. 

A harmadi előadásban Antal Miklós ökológiai közgazdász, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője és az ELTE Humánökológia mesterszak oktatója volt a vendégünk, aki a világ alapvető közgazdasági struktúráinak körüljárása után a közgazdaságtan ökológiai reformjáról beszélt.

Munkácsy Béla energiaföldrajz-kutató, az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa, az ELTE Humánökológia MA szak oktatója előadásában a szélerőművek és a táj kapcsolatát vizsgálta:

"Korunk szélturbinája szembetűnő elemként jelenik meg a tájban. Minden olyan elképzelés, ami ennek elrejtését, takarását célozza, összeegyeztethetetlen magával a technológiával. Érthető tehát az a törekvés, ami a jobb tájba illesztést célozza, ám gyakran ennél is hatékonyabb eszköz a közösségi tervezés vagy a gazdasági érdekeltség kialakítása. Néhány esettanulmány segítségével ezeket az eszközöket tekinti át az előadás."

A tavaszi Humánökológia és design előadássorozat ötödik részében Jakabfi-Kovács Boglárka építész, fenntartható design oktató, és Juhász Janka építész (mindketten a MOME Doktori Iskola hallgatói) előadása hallható a rendszerszemléletű designról és a proenvironmentális építész szerepekről.

A Humánökológia és design című előadássorozat utolsó részében Poszthumanizmus és design

témában tart előadást Schneider Ákos (az Elméleti Intézet oktatója, designkultúra-kutató, MOME Doktori Iskola végzett hallgatója) valamint meghallgathatjuk Szalai Dániel (a MOME Doktori Iskola hallgatója, képzőművész) A transztehén felé című előadását.

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.