Mesterek és tanítványok 25 éve a MOME Doktori Iskolájában

Dátum: 2023.05.03
Negyedszázados a MOME szellemi műhelye, a Doktori Iskola, ahol a magyar vizuális és tárgykultúra, az építőművészet meghatározó alkotói szereztek fokozatot. Az évfordulót az intézmény az egyetem campusán bemutatott, az iskolateremtés történetét személyes módon feldolgozó, átfogó kiállítással, innovatív installációval és szakmai konferenciával ünnepli.

Interaktív, “digitális könyvszekrényben” kutathatunk doktori dolgozatok és a hozzájuk kapcsolódó mestermunkák között, valamint legendás mester-tanítvány anekdotákat is hallhatunk majd abban a kicsit több mint két hétig látható innovatív kortárs építészeti látványvilágra épülő installációban, amely május 11-től fogadja a MOME Campuson a látogatókat.  

A 25 éves évfordulóját ünneplő MOME Doktori Iskola nem csak az intézményt, de az azzal együtt kialakult, aktív szakmai közösséget is szeretné láthatóvá tenni. Több alkotói generáció együtt tette azzá a Doktori Iskolát, ami ma: sokszínű tudásbázissá, amely elismeri a régit, és mindig nyitott az újra. Az elmúlt 25 év rektorainak - Schrammel Imrének, Droppa Juditnak, Kopek Gábornak és Fülöp Józsefnek - aktív közreműködésével válhatott az intézmény a terület meghatározó szereplőjévé. 


A kiállítás kurátora, Kovács Dániel, a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumi tagja, korábban több az egyetemet érintő folyamatot kísért végig építészeti szakemberként, a kiállítás koncepcióját összefoglalva elmondta, hogy a MOME Ground-ban, a Doktori Iskola régi és új helyszínét összekötő, képzeletbeli tengelyen elhelyezett, az újrahasznosíthatóságot is szem előtt tartó installációt a XORXOR-ral közösen hozták létre, a munkával a közösséget és annak eredményeit szeretnék ünnepelni. Kiemelte: „A száraz, kronologikus áttekintés helyett az egyetem polgárait és az idelátogatókat is megszólító, interaktív, immerzív digitális installációt is magába foglaló kiállítást terveztek.” 

Az eseménysorozat az 1998 óta működő intézmény karakterét adja vissza, annak holisztikus szemléletét, befogadó légkörét, ahol a gondolkodás szabadsága és a tudományterületeken átívelő közös munka termékeny kutatói közeget teremt. A MOME mesterszakjaira épülő legmagasabb tudományos és művészeti képzés három design és művészeti ágban, valamint egy tudományágban valósul meg, interdiszciplináris együttműködésekre alapozva szellemiségét. Induláskor olyan iskolateremtő mesterek kísérték a doktoranduszokat, mint Rubik Ernő, Scherer József, Ernyey Gyula, Janáky István, Reimholz Péter vagy Péter Vladimir, Ferencz István, Turányi Gábor, Zsótér László és Simon Károly. 

A Harmati Hedvig DLA textilművész vezette rangos hazai és nemzetközi vendégelőadókat rendszeresen felvonultató Doktori Iskola nyitott az eltérő tudományterületekről érkező hallgatók felvételére, az elmúlt negyedszázad alatt több mint félezer hallgatót fogadott, közülük 140 szerzett művészeti vagy tudományos doktori fokozatot. Itt végzett kutatásaik, alkotómunkájuk eredménye új tapasztalatokkal, innovációkkal és tudományos eredményekkel gazdagította a hazai és nemzetközi szakmát.  
Az ugyancsak itt végzett Barcza Dániel, rektorhelyettes szerint a Doktori Iskola unikális Európában, és a világon, mert nem egy zárt, szűk, alapvetően a tudományos metriára fókuszáló hely, hanem egy sokkal szabadabb, párbeszédet generáló szellemi műhely.  

Az itt folyó tudományos munkába is betekinthet az, aki ellátogat majd a kapcsolódó A kanál és a város. A hétköznapi élmények megtervezése című háromnapos nemzetközi konferenciára, melyen kiemelt előadóként vesz részt a hétköznapi esztétika területének egyik úttörője, az azóta klasszikussá vált Everyday Aesthetics (A mindennapok esztétikája) című könyv szerzője, Yuriko Saito, a Rhode Island School of Design nyugalmazott professzora az Egyesült Államokból.

Számos más izgalmas nemzetközi előadó mellett még két keynote speaker tart majd előadást, egyikük az Izraelből érkező Michalle Gal professzor, akinek több könyve után most jelenik majd meg a Introduction to Design Theory (Bevezetés a designelméletbe) című átfogó munkája, és Ben Highmore, a Sussex Egyetem kulturális tudományok tanszékének professzora, akinek idén adták ki legfrissebb könyvét, a Lifestyle revolution: How taste changed class in late twentieth century Britain (Életmód forradalom avagy hogyan változott meg Nagy Britanniában az ízlés a huszadik század második felében) címűt. 

A több európai egyetem partnerségével rendezett konferencia a design egyszerre hétköznapi és összetett mivoltát járja körbe a tárgyak és eszközök, terek és környezetek, illetve a szokások és gyakorlatok hármas vonatkozásában. Az iparművészet és az alkalmazott művészet újraértelmezése designként kiszélesíti a területet, összekapcsolja a MOME szellemiségének központi értékeit a kortárs tervezői és teoretikus megfontolásokkal.  

A konferencia az Everyday Aesthetics Network partnereként és a Cumulus Association támogatásával valósul meg./
A D25 „Varietas” a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány által támogatott esemény.

Két időpontban a kiállítás tárlatvezetéssel egybekötve is megtekinthető:

Május 18. 16 óra, a kiállítást bemutatja Harmati Hedvig, a MOME Doktori Iskola vezetője és Kovács Dániel kurátor.
Regisztráció: https://www.addevent.com/event/vp17082204

Május 23. 16 óra, a kiállítást bemutatja Kovács Dániel, a kiállítás kurátora és Hajdu Gáspár/XORXOR, a kiállítás tervezője.
Regisztráció: https://www.addevent.com/event/Yw17082212

Kiállítás Facebook esemény: 
https://fb.me/e/RcmcwT1R 

_____

Regisztráció és jegyek a konferenciára:
https://dee.mome.hu/index.php?p=get-tickets 
Program:
https://dee.mome.hu/ 
Konferencia Facebook esemény: 
https://fb.me/e/2NoNtRopf 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
A víz mint közös erőforrás, a közösségi lakhatás mint kollektív válasz – a MOME adott otthont a Co-operatives: Living with Water Collectively című nemzetközi design sprintnek és szimpóziumnak. Az egyhetes intenzív kurzus során hazai és külföldi hallgatók interdiszciplináris csapatokban dolgoztak azon, hogy a 21. századi lakhatási és ökológiai kihívásokra a víz kulturális, társadalmi és infrastrukturális szerepét középpontba állító, működőképes koncepciókat hozzanak létre. A versenyt egy multinacionális csapat nyerte a „Tavasz otthon” elnevezésű projekttel.
Hazai és külföldi designmárkák stratégái, kortárs művészeti galériák munkatársai, a társadalmi integrációt elősegítő nonprofit projektek vezetői vagy éppen doktorált kutatók és egyetemi oktatók – ők mind a MOME menedzserképzésének az egykori hallgatói. A szakmai teljesítmények között szerepel a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának a kurátori munkája, Beton.Hofi új klipjének a produceri feladatköre vagy éppen OIEE (Kocsis Bence) multimédia-sikertörténete. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) átfogó menedzserképzése, amelyben egyesül a gazdasági és a művészeti tudás, a kreatív és az üzleti szemlélet, idén negyven-, a két évvel ezelőtt angol nyelvű képzéssé vált Design- és művészetmenedzsment MA program pedig tizenöt éves évfordulóját ünnepli. A jubileumi évet számos programspecifikus rendezvénnyel, köztük a március 4-i MOME KIKI finisszázzsal teszi emlékezetessé a szak.