MOME-díjazottak az Országos Kerámiaművészeti Triennálén

Dátum: 2024.04.01
Korábbi és jelenlegi kerámiatervező hallgatóink is kiállítottak az Országos Kerámiaművészeti Triennálén Pécsett, a Zsolnay-negyedben, több kategóriában pedig díjakat vehettek át.

Az évtizedes hagyományokon nyugvó eseményen friss képet kaphattunk a kortárs magyar szilikátművészetről. A tárlat a hazai művészi kerámiaszakma eddigi legnagyobb kiállításának mondható. A zsűri döntése alapján száz alkotó több mint kétszáz munkáját láthattuk, az alkotók széles körű anyaghasználattal, alternatív, újszerű megoldásokkal kísérleteztek a kiállított munkákon.

A „Művészi kerámia” kategória I. díját a zsűri a MOME-n mesterdiplomát 2018-ban szerzett Maróti Viktóriának ítélte oda, aki nemrég Kecskeméten állított ki Mintha címmel. A MOME oktatója, Kemény Péter részesült a Barabás Lajos és Zsdrál Márkó által felajánlott gyűjtői díjban. A Triennálé alkalmával számos hallgatói díjat is kiosztottak, a Budapest Kerámia Kft. által felajánlott elismerést Zagiba Mátyás, míg a MOME által felajánlott díjat Tábi Eszter vihette haza.

Zagiba Mátyás Gemerske – pour over porcelánkészletét díjazták, melynek koncepciója a gömöri kerámiakészítés hagyományából indult ki. A mű megalkotása során, mint azt a tervezője elmondta, a gömöri kerámia jelenségével és annak kortárs újraértelmezésével foglalkozott, célja egy olyan készlet létrehozása volt, amely a gömöri kerámiához kötődik, de kortárs módon írja azt át.

Tábi Eszter Reminder I–II. című kőedény, porcelánmassza dísztálja is elismerést kapott, a tervezés középpontjában az egyszerű, szabályos geometriai formák arányrendszerekben történő elhelyezése, és különféle optikai hatások elérése áll. Az alkotás érdekessége a készítője szerint, hogy a mintát a tálakra egy saját tervezésű, analóg eszközzel „vetítette rá”, majd a kimetszett vonalakat porcelánmasszával töltötte fel. Mint mondja, a Reminder fali dísztálak esszenciája, hogy a tárgyakon látható vonalak egyetlen nézőpontból válnak csak teljesen párhuzamossá és egymásra merőlegessé, emlékeztetve a nézőt arra, hogy a legnehezebb időszakokban is képesek vagyunk megtalálni a megfelelő perspektívát.


2024-ben a szervezők átfogó módon mutatták be az eltelt időszak eredményeit, az anyagot úgy állították össze, hogy az a lehető legteljesebb és legfrissebb képet nyújtsa a kortárs magyar szilikátművészetről. A szokásos szekciók mellett újdonság volt a design területének kiemelése, amivel az egyetemi hallgatókat is megszólították, illetve a határainkon túl élő magyar alkotók ösztönzése a részvételre.

 

A kiállítás április 21-ig tekinthető meg.

További információ

További hírek

A világ legjelentősebb animációs seregszemléjén versenyez a magyar animáció új generációjának képviselője: a MOME Animáció mesterszakán 2025-ben végzett László Márk Bonefuzz című diplomafilmjét beválogatták a júniusi Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás egy évek óta tartó sikerszéria újabb állomása, hiszen az elmúlt évtizedben szinte minden évben képviseltette magát a MOME Anim egy-egy diplomafilmje a rangos nemzetközi mezőnyben.
A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Demenciával élők számára fejlesztett játékos eszköz, egyénivé tehető közösségi e-kerékpár, látássérültek bevonása a fotózásba, az ember és a mesterséges intelligencia érzelmi kapcsolódása, az Örkény Színház épületének újragondolása – a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj nyertesei is idén innovatívan reagálnak a kortárs társadalmi, kulturális és technológiai kihívásokra.