MOME-hallgatók projektjei a START ösztöndíjprogram legjobbjai között

Dátum: 2023.02.07
Ismét elindult a Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal START ösztöndíjprogramja, melyre olyan 18-35 év közötti fiatalok jelentkezését várták, akik ötletes megoldásokkal szeretnék segíteni a magyar társadalmat, és ebből sikeres vállalkozást is építenének.

Egészségügyi és szociális, közösségfejlesztő, illetve zöld megoldásokkal lehetett pályázni a hárommillió forintos indulótőkéért és a mentori programban való részvételért. A rekordszámú, közel 250 jelentkezőből álló mezőny 20 legígéretesebb projektje közé három, MOME-hallgatókból álló csapat is bekerült.

Az AT LEAST csapat vezetője Kristóffy Róbert, tagjai Szilágyi Nóra, Guthy Máté, mindhárman a MOME formatervező szak friss diplomásai. Pályamunkájukban a karanténidőszak alatt megváltozott otthoni sportolási szokásokhoz igazodva egy olyan dönthető edzőpad koncepcióját mutatták be, amely illeszkedik a kis lakások tárgykultúrájába. Használat közben egy profi, edzésre alkalmas eszközzé alakítható, használaton kívül pedig egy egyszerű előszobai padként használható. 

A JUNGLE CITY négy alapszakos formatervezője, Dezső Johanna, Nagy Sára Fruzsina, Antal Veronika és Thamó Emese egy klímavédelmi tervvel indult. Projektjük célja a következő évtizedekben várhatóan egyre fokozódó városi hőszigethatás csökkentése zöldítésen keresztül. Budapest több mint félmillió lámpaoszlopát kihasználva, azokra kaspók és dróthálók segítségével rezisztens kúszónövényeket telepítene a csoport, így nyújtanának gazdaságos és hatékony megoldást a felmelegedés problémájára a fővárosban. 

Az újrahasznosított műanyagból látássérült gyermekek számára szemüvegkereteket kínáló MALOM PROJEKT megálmodója Tóth Ádám, formatervező alumnusunk. A változatos minták és színek segítik a gyermekek számára a szemüvegviselet elfogadását, a műanyaghulladékból készült keretek pedig nem csupán szépek, de rugalmasak és törésbiztosak is. 

A Nemzeti Tehetség Központ csapatonként 3 millió forint kezdőtőkével segíti a vállalkozások megalapozását. A Design Terminal mint szakmai együttműködő partner pedig intenzív üzleti mentorálással támogatja a fiatalokat, akik a személyre szabott képzési folyamat során kiváló szakemberektől tanulhatnak és hatékonyan bővíthetik kapcsolati hálójukat is. 

A résztvevők többek között vállalkozásfejlesztési módszertanokkal ismerkedhetnek, HR, sales, branding és marketing, valamint piackutatási és piacelemzési ismereteket szerezhetnek, sőt, az üzleti terv kidolgozása is a feladatuk lesz.  

A nyolchetes programot záró Demo Day eseményen a két legjobban teljesítő csapat elnyerheti a további bruttó 5-5 millió forintos jutalmat is. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.