Part-Go: MOME-hallgatók terepen

Dátum: 2022.04.21
Újabb mérföldkőhöz érkezik a több mint két éve zajló Part-Go projekt, amelyben a MOME a finn Turku University of Applied Sciences (TUAS), az ír National College of Art and Design (NCAD) és az észt Estonian Academy of Arts — Art Design Architecture Science (EKA) felsőoktatási intézményekkel együttműködve fejleszt oktatási módszertant, hogy a public art területet hatékonyan integrálhassák az európai művészeti képzésbe.

A stratégiai együttműködés célja, hogy Európa szerte feltérképezzék a public art oktatásának jelenét, lehetőségeit, jó gyakorlatait, és új koncepció mentén átfogó módszertant dolgozzanak ki művészeti terület oktatásában. Most a résztvevők pilot workshopok keretében a gyakorlatban is kipróbálják a módszereket. A kutatás eredményei pedig hamarosan elérhetők lesznek a projekt honlapján, később tanulmányt is megjelentetnek a public art oktatási módszertanainak, eszköztárának rögzítésére, bemutatására.

A partnerség lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság bevonásával a városi szövetbe ágyazott köztéren megjelenő művek alkotási folyamatainak tanulmányozására a jövőben még több releváns public art munka jöjjön létre. Ezek jelentősége a párbeszéd, a demokrácia szempontjából kiemelkedő. Ezért is fontos a public art, mint terület integrálása a felsőoktatási intézmények tantervébe, új tanulmányi modulok kidolgozása, és az eredmények folyamatos megosztása.

A korábbi járványhelyzetben eddig online zajló, inkább elméleti fókuszú workshopok monotonitását törte meg a nemrég Tallinban tartott projekt összejövetel. A Tallini Művészeti Akadémián találkozott a résztvevő intézmények 6-6 hallgatója, és az oktatók. A MOME részéről Erhardt Miklós, a Média Intézet oktatója és a Média design MA és BA szak összesen hat hallgatója utazott el az eseményre, ahol az ötnapos programban több vegyes nemzetiségű csoportba osztva fejlesztettek public art koncepciókat Tallin előre kiválasztott városnegyedeiben.

A végre terepen zajló munkáról így számol be Erhardt Miklós:  „A csoportunkkal, amelyet Taavi Piibemann észt kollégával vezettünk, először végigjártunk egy előre megkapott sétaútvonalat a területen, majd egyénileg inspirálódtunk, készülve a másnapi brainstormingra. Az Óváros, erős turisztikai karaktere, rendkívül gyér lakossága miatt, elsőre nem tűnt szerencsés választásnak, de végül éppen ez a jellege alapozta meg a megoldásunkat is. Csoportunk ír tagja, Bill Harris festő szakos hallgató vetette fel, hogy ha már a turizmus visszafordíthatatlan változásokat okoz a városok szociális struktúrájában, akkor maguk a turisták tehetnének valamit a társadalmi kohézió erősítéséért. Ebből kiindulva a nap végére kidolgoztuk egy mozgalom tervét ("Tourists at Work" - T.A.W.), amelynek missziója elérni, hogy az óvárosi Airbnb lakások bérlésének ezentúl az legyen a feltétele, hogy a turisták kisebb közmunka-feladatokat hajtanak végre a bérelt lakásuk környékén, amelyeket az azonos nevű ügynökség oszt ki számukra. A workshop végterméke, amit a pénteki közös prezentáción bemutattunk, egy mission video első változata, amelyet csütörtökön forgattunk és vágtunk. A film részeként egyrészt fiktív közmunkát végeztünk, másrészt helyi lakosok véleményét kérdeztük a projektről. Terveink szerint a videót a következő, dublini intenzív hét folyamán finalizáljuk. Számomra külön öröm volt, hogy, ha fel is merült, senki nem erőltette valamiféle installatív, a monumentalitás ideájával játszó mű létrehozását. Végül minden résztvevő csoport performatív megoldásokat választott. A pénteki prezentáción nagyon kedvező visszajelzéseket kaptunk.” 

Egy hónappal később, április közepén Dublinban találkoztak újra a projekt résztvevői a négy egyetem képviseletében. A hasonló egyhetes intenzív workshop keretében ismét egy hatfős, de új összetételű, MOME-hallgatókból álló csoport dolgozott együtt a külföldi diákokkal a nemzetközi tanárcsapat vezetésével. Magyar részről a közreműködők, Erhardt Miklós, Bényei Judit és Illés Anikó voltak.

 

A képeken a csoportot láthatjuk munkában a tallini óváros utcáin, és Dublinban.  

Hamarosan jelentkezünk a Part-Go projekt következő fejezetével, amelyben már kutatási eredményekkel is ismerkedhetünk.

 

A magyar projektcsapat résztvevői:

Bényei Judit PhD, Design- és vizuálisművészet-tanár MA szakvezető, egyetemi docens

Erhardt Miklós DLA, BA szakfelelős Média Intézet, egyetemi docens

Falvai Györgyi, Nemzetköziesítés, Vezető koordinátor 

Illés Anikó PHD habil., Design- és vizuálisművészet-tanár MA szakfelelős, habilitált egyetemi docens

Szerencsés Rita kutató, MOME Innovációs Központ

 

A tallini kurzus magyar hallgatói résztvevői: 

Drapkó Péter // Média design MA

Kőrösi László // Média design MA

Köves Róza // Média design BA

Móró Zsófia // Média design MA

Sigurdsson Kria // Média design BA

Szalai Anna // Média design MA

 

A dublini kurzus magyar hallgatói résztvevői:

Demeter Debóra // Média design BA

Lázár Eszter // Média design MA

Misota Dániel // Média design MA

Mucsi Réka // Designelmélet MA

Nagy-Kárpáti Fanny // Média design BA

Polónyi-Gyuricza Krisztián // Média design BA

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Mély fájdalommal búcsúzunk Lakatos Nikolettától, a MOME rektori kabinetfőnökétől, aki életének alig negyvenegyedik életévében, egy váratlan és gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott közülünk. Pályája, amelynek jelentősége jóval túlmutatott életének rövidségén, tragikusan korán szakadt félbe, nehéz felfogni, hogy szeretettel teli, életigenlő személyisége már nincs velünk...
Mihez kezdhetünk a feleslegessé vált, de még használható bútorokkal? Lehet-e közösségi élmény a főzés szakácskönyv nélkül? Miként válhat láthatóvá és értékessé a pályakezdő divattervezők munkája? Többek között ezekre a kérdésekre keresnek gyakorlati válaszokat a MOME Inkubáció mentoráltjai, akik április 2-án a LEVEL UP! eseményen a projektjeik mellett azt is bemutatják, hogy miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig, a szikrától a következő mérföldkőig. A Dugattyúsban megrendezett Demo Dayen a tizenöt fiatal tervező, alkotó és elméleti szakember előadását beszélgetések, közönségszavazás, majd közös ünneplés kíséri.