Nyolc éves pályafutása alatt az EJTECH különleges hang-, textil- és térspecifikus installációival a legkülönbözőbb helyeken találkozhattunk. A művészeti szcéna mellett a filmes közeg és a divatipar világa is felfigyelt Kárpáti Judit Eszter és Esteban de la Torre munkásságára – dolgoztak együtt például a Diorral, és a Szárnyas Fejvadász 2049 filmben is feltűnnek munkáik, melyeket a technospiritualizmus jegyében hoznak létre. Judit és Esteban mindketten a MOME hallgatói voltak, mikor találkoztak. 

A különböző területeket egyesítő, többdimenziós alkotási folyamataikban Judit foglalkozik az anyagkutatással, a hibrid materialitással, a textilművészeti oldallal, Esteban pedig a hang- és médiaművészettel, illetve elektronikával. Legfrissebb, Dung Dkar Cloak címet viselő munkájuk ennek a közös munkának talán az eddigi legérzékletesebb szintézise. 

Az EJTECH név alatt lassan nyolc éve dolgoztok együtt. A kezdetek óta hogyan változott, alakult a munkátok? Mi felé mozdult az érdeklődésetek, mi tisztázódott le, vagy vett teljesen más irányt?  

Az EJTECH-et azzal az alapkoncepcióval indítottuk el, hogy olyan eszközkészleteket, technológiákat hozzunk létre, amelyek megváltoztatják, tovább tágítják a valóságunk és önmagunk érzékelését, és a hozzájuk való folyamatosan változó viszonyunkat és gondolkodásmódunkat. Megközelítésünket mindig is a mélyreható anyagkutatás vezérelte, amelynek eredményeképpen képzőművészeti installációkat hoztunk létre, eszközöket a radikálisan anyagalapú gondolkodáshoz, tervezéshez. Ez nem változott. Ami változott, vagy inkább fejlődött, az az, hogy a korai fókuszunk leginkább a kézzelfogható felhasználói interfészekre (TUI), mint az ember és az anyag közötti interakciót vizsgáló műalkotásokra irányult. A megszerzett ismeretekkel aztán ezek az interfészek fokozatosan élményterekké, térspecifikus nagyméretű installációkká váltak. 

Sokakat töltenek el félelemmel, vagy legalábbis kritikával az olyan technológiai újítások, mint a mesterséges intelligencia. Nekem úgy tűnik, mintha az általatok használt technospiritualizmus fogalma egy módot jelentene arra, hogy ez a szorongás csökkenjen, azáltal, hogy kapcsolatot teremt a spirituális élmény és a technológia között. Ti mit gondoltok erről? 

Az emberek sokszor tartanak az új technológiáktól. A 19. században például a ludditáknak nevezett angol textilmunkások technofób géprombolással lázadtak a szövőgépek ellen. A mesterséges intelligencia egy remek eszköz, amely nagyszerű eredményekhez vezethet, ha az emberi életkörülmények jobbítására használják. Azt gondoljuk, inkább a mindannyiunk életében a képernyőn töltött idő túláradó mennyisége kellene, hogy okot adjon a tömeges aggodalomra. 

A technospiritualizmus a személyes megközelítésünk az új materializmusról, amely a világot nem passzív élettelen anyag, és aktív élő anyag élesen különválasztott kettőseként képzeli el, hanem a vibráló, aktív anyag kontinuumaként. 

 A Dung-Dkar Cloak installáció egy kifejezetten jól kommunikálható, értelmezhető és befogadható munkának tűnik. Az is a benyomásom, mintha ez több olyan dolognak lenne a szintézise, amivel eddig foglalkoztatok. Mesélnétek a koncepcióról és a névválasztásról? 

Igen, ahogy korábban már említettük, a különböző kapcsolódási pontok felismerése és létrehozása olyasvalami, ami nagyon érdekel minket, és amin már egy ideje dolgozunk. A Dung Dkar Cloak a MOME Innovációs Központon belüli művészeti kutatásunk legújabb eredménye, melynek célja új, kiterjesztett, metaanyagok létrehozása. Magán hordozza emellett a fraktálok iránti érdeklődésünket is.  Ez a munka több jacquard szövött interfészből álló sorozat, amely a dinamikus rendszerek és az emberi érzékelés összetett kapcsolatára reflektál. A felhasználói élmény felfedező és intuitív, a testi intelligenciát megszólítva az érzet-tudás felszínre hozása a cél. Ez a puha interfész az érintés finom gesztusaira reagál, ami zenei kompozíciókat eredményez. A közönség egyszerre válik előadóművésszé és hallgatóvá: a textil úgy is értelmezhető, mint egy közvetítő anyag a bőr és a külvilág, a fizikai és a digitális környezet között, segítségével különböző világok közötti platformokat lehet létrehozni. A textilanyagban a szövött szálak különleges hálózatot alkotnak és az ember-számítógép interakciók új felületét hozzák létre. 

A Dung Dkar eredetileg egy tibeti templomi trombita megnevezése, egy gyönyörű, fehér kagylóból faragott és fémdíszekkel beágyazott hangszeré, amelyet szertartásszerűén fújnak. 

Min dolgoztok jelenleg és a közeljövőben, milyen céljaitok vannak az EJTECH-kel? 

Jelenleg a Dung Dkar Cloak önálló változatát készítjük elő, amelyet a Magyar Zene Hazában állítunk ki, szeptemberben pedig a Cyfesten, Jerevánban, Örményországban mutatjuk be a XENOPTYX című munkánkat. 

A Dung Dkar Cloak megnyitója szeptember 6-án, a MOME és a Magyar Zene Háza közös szervezésében megvalósuló Intermezzo Fesztivál keretén belül lesz, ahol az alkotók személyesen mutatják be a munkát. Ezután szeptember 25-ig a Magyar Zene Háza nyitvatartási idején belül lesz látható, utána pedig a MOME Campusra utazik tovább, ahol a Future Materials konferencia keretén belül, szeptember 28-29. Között lesz megtekinthető.

☞ További információ a kutatási projektről: https://mome.hu/hu/projects/multisensory-textile-innovations

: Biró Dávid & Bilak Krisztina