Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Anyai szeretet

Projekt áttekintés
Hallgató neve
Nóvé Vivien
Képzési szint
Év
2023
Bethany Webster Anyaseb: Hogyan gyógyítsuk transzgenerációs sebeinket és találjunk rá önmagunkra? című könyve alapján, saját személyes kapcsolatomra édesanyámmal reflektálvaszületett meg a koncepció. Egy olyan könyvtárgyat szerettem volna létrehozni, amely távolról idealizáltnak,szinte tökéletesnek tűnik. Egy tárgyat melyre alapvetően vigyázunk, hiszen törékeny és fontos számunkra. Amint azonban közelebb lépünk, felfedezzük a tárgy apró részleteiben megbúvó hibákat és sérüléseket, ám még így is szépnek találjuk. A kapcsolat végső állapotát jelképezi a tárgy, ahol most én végeztem el a szimbolikus gesztust, a lezárást. Ezzel egyfajta elengedés történt a részemről, ennek hatására pedig kezembe tudtam venni az irányítást.