Terepmunka a Laboratóriumban

„Bármit is mondunk saját magunkról, társadalmi közegünk megélt domborzata soha nem volt olyan szépen elkülönült, mint térképeinken.”
Peter J. Leithart


Előadott munkája egy nagyobb kutatás részét képezi, és erősen épít a francia filozófus és antropológus, Bruno Latour gondolataira, köztük a tudományos tények konstruáltságát tematizáló 1979-es Laboratory Life c. tanulmányra, valamint az emberi és nem emberi cselekvők kapcsolatáról szóló cselekvőhálózat-elméletre. Kutatása során továbbá olyan szerzőkre támaszkodik, mint Paul Feyerabend, Thomas Kuhn, Michel Foucault, Donna Haraway, Merlin Sheldrake, Anna Lowenhaupt Tsing, Hannah Arendt, T.J. Demos és Joanna Zylinska.

A Terepmunka jelenlegi fázisa a K11 Laborban áprilisban tartott kiállítás formájában valósult meg, a munkafolyamat bemutatása pedig egy három részből álló, helyspecifikus installáció formájában történt. Latour szerint a lineáris fejlődés mítosza csak behatárolt kontextust biztosít a technológiai változás megértéséhez. A természet és a kultúra (vagy más szóval társadalom) közé határvonalat húzó, a mai önazonosság alapját képező jelenkori ismeretelmélet soha nem lesz képes a valóság pontos ábrázolására. Saját laboratóriumunk közegében minden mindennel szorosan összefügg, és a valóság elszigetelt darabjai közötti viszonyrendszer megértése létfontosságú a világ egészének megismeréséhez. A világról való hagyományos gondolkodás, így például az elkülönült kategóriák vagy dichotómiák elve nem alkalmas a valóság komplexitásának és összefüggésrendszerének megragadására.

Grinberg a következő kérdéseket teszi fel magának: Ha a laboratóriumi kutatás racionális és nagyrészt aszociális folyamat, mennyire képes egyetemes igazságokat felfedni a természeti világról? Mi történik, ha egyszerre hiszünk a tudományban, a vallásban, a kultúrában, a művészetben és a megismerés hagyományosan elkülönült vonatkozásaiban, akár egy nem emberközpontú perspektívából is? Decentralizálhatók-e a megismerés szabályrendszerei? Latour elmélete vagy elképzelése a „dolgok parlamentjéről” fontos kérdéseket vet fel az emberek és a természeti világ viszonyáról, és kreatív gondolkodásra késztet politikai rendszereink és intézményeink szervezésével kapcsolatban. A Terepmunka Grinberg azon törekvéséből született, hogy újragondolja a fentiek mentén a társadalmi szerveződést, és lehetséges alternatívákat dolgozzon ki a fotográfia mint világteremtő gyakorlat segítségével.

Úgy vélte, hogy a szociális rovarok, így például méhek szerveződésének és a gombák földalatti hálózatának tanulmányozása fontos tanulságokkal szolgálhat együttműködésről, munkamegosztásról, kommunikációról, fenntarthatóságról és az alkalmazkodóképesség értékéről.

Feltételezése szerint a tanulságok saját rendszereinkbe és társadalmunkba történő beépítése révén hatékonyabb és harmonikusabb közösségeket hozhatunk létre, noha ehhez a tudományból származó „tudás” radikális újragondolására lenne szükség. Feljegyzéseit vállaltan intuitívan készítette a terepmunka során, ezzel is ellenpontozva az objektivitás mítoszát.

Vizuális dokumentációinak, esszéinek és talált tárgyainak ötvözésével arra törekedett, hogy kizökkentse a befogadót saját nézőpontjából. A kiállítással a terepmunka során tapasztalt multiszenzoriális hatások visszaidézése volt a cél. A kiállítótérben a terepmunka három fázisa és ezek különféle vizuális megjelenítései láthatók: kutatói asztal tele jegyzetekkel, fényképek a falon, kétcsatornás hanginstallációval kísért vetítés. A kiállítótér végében egy tizenkét perces diavetítés tekinthető meg az előző félévben sorozat formájában bemutatott 22 fotóval. A diavetítéssel egybekötött hanginstalláció egy méhésszel a magyar és a globális mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről készült személyes hanginterjút, egyes fényképekhez készült szonifikációkat és a terepen készített különféle hangfelvételeket is tartalmaz. Középen pedig kutatói asztalának fiktív rekonstrukciója is megtalálható.

Számára a kutatói asztalának megalkotása jelentette projektjének legfontosabb állomását, mivel az nem csupán az alkotói-kutatói feladatot jelképezi, hanem jellegére is reflektál. A csendéletszerű elrendezés számos tárgyból áll, így többek közt a fotográfus műszaki eszközeiből, jegyzetfüzeteiből, dokumentumaiból, vonatjegyeiből, nyitott könyveiből, papírstószból, magokból, fermentáló gombakultúrából és micéliumból, mikroszkópból, nyomtatási tesztből, méhészkeretből, számítógépből, exponálatlan kéknyomatokból, negatív lemezekből és digitális feldolgozásra váró felvételből. Az asztalon három esszé is található, melyekben három különböző helyszínen folytatott terepmunkával kapcsolatos megfigyeléseiről ír a mikológiai szakirodalom, méhészeti lapok és a helyszínekhez kötődő és a méhészeti feltételekkel, gombafarmokkal és az egzotikuskisállat-kereskedelemmel kapcsolatos egyéb írások felhasználásával.

Számára az elkészült fotósorozat és a kiállítás csupán kutatása kiindulópontját jelenti, és továbbra is keresi kérdéseire a választ. Folyatja majd a szakirodalom írását és gyűjtését, és a témáiban jártas szakértők megkeresését is tervezi. A Terepmunka a Laboratóriumban laboratóriuma a kiállítást követően is vele költözik majd, és képzeletbeli kutatási helyén tovább folytatja majd a kutatást. Jelenleg szimbiotikus baktériumkultúrából készült bőrrel (biofilm) és micéliummal kísérletezik, és annak a lehetőségét vizsgálja, miként lehet az efemer anyagokból készült membránokat képet hordozó anyagokká alakítani. Szeretne még több figyelmet fordítani a celluloid filmek anyagszerűségére, még inkább elmélyedni a háttérfolyamatokban, szorosabb kapcsolatot teremteni, nyelvet létrehozni, és az élőlények és tárgyak feltételezett nézőpontját ebben a képi megfogalmazásban bemutatni.