De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ

A világ, amiben élünk, egy felgyorsult világ. A ma embere egy olyan időben létezik, mely mesterséges ritmus szerint halad: mindennapjaink egyre automatizáltabbá válnak, gépek veszik ki a munkát a kezünkből és dolgoznak helyettünk. A termelés és fogyasztás körforgásában szolgáltatások és információk áradatával szembesülünk, melyeket szívesen is veszünk nagy mennyiségben igénybe egy teljesebb élet kialakításának és elérésének reményében. Azonban ezek az esetek többségében külsőségek, melyek képtelenek teljes egészében kielégíteni életünket és valójában teljessé tenni azt. Önmagunk megismerése, a belső világunkra való figyelés, az egyedüllétben való biztonságos létérzet egyre nagyobb kihívássá válik és felmerül, hogy képesek vagyunk-e egy felgyorsult világban is asszertívan operálni belső törekvéseinkkel, értékeinkkel, egyáltalán a felszínre tudjuk-e ezeket hozni?

Kialakított rendszereink sérülékenyek, így a világ rendre leállásra kényszeríti az embert. A legutóbbi globális leállást a pandémia hozta el. Akkor rengeteg ember ütközött abba a problémába, hogy a négy fal közé szorult visszafogottabb tempójú létben nem képes a teljes belső komfort meglelésére. Ebből kiszabadulva most egy recesszió előtt állunk, ami hasonló leállással fenyeget. Ezért ismét központi kérdéssé válik, hogyha a világ sebessége változik, képesek vagyunk-e azzal együtt mi is megváltoztatni életvitelünket? Emiatt döntöttem úgy, hogy kísérletet teszek arra, hogy kivonuljak ebből a felgyorsult állapotból egy általam tervezett zarándokút megtételén keresztül és belső intuícióim előhívásával foglalkozzak úgy a témán, mint a választott fotográfiai eszközökön keresztül.