Haza és haladás

Az ünnepi rítusok mellett történelmi emlékezetterek vizsgálatán keresztül keresem a választ a fenti kérdésekre. Az eddig elkészült képeimben a kiindulópontot saját visszaemlékezéseim jelentették. Sorra vettem, milyen érzéseket, emlékeket társítok az ünnepi műsorokhoz. Az iskolákban évről évre ugyanazokat az előadásokat láttam, amik az évek során kiüresedtek, személytelenné és unalmassá váltak. A visszaemlékezés során kevésbé a tartalmi, inkább a formai dolgok maradtak meg. Kényelmetlen ünneplő, elmaradt óra, levegőtlen terem, himnusz, szózat. Érzelmi kapcsolódás hiányában az nemzeti tudat elsajátítása sem volt maximálisan hatékony. Saját élményeimen túl, megnéztem, hogyan emlékezik meg Budapest az 1956-os forradalomról. Milyen programok, lehetőségek várják az érdeklődőket. Kik, hányan, hogyan érdeklődnek? Szembetűnő volt a jelenség, hogy alapvetően a központi ünnepi programok (a parlamenti látogatáson kívül) az idősebb korosztályt és őket is kis létszámban vonzotta.

Fiatalokat, leginkább, az aznap megrendezésre került tanártüntetésen láttam, ami arra enged következtetni, hogy az alacsony érdeklődés az ünnepi rendezvények felé, elsősorban nem a tinédzserek passzivitásból adódik, hanem a megszólítottság jellegéből. A projekt előrehaladtával a három nemzeti ünnep sajátosságával kezdtem foglalkozni. Hazánkban egyedi módon, nem csak dicső, nyertes eseményeket ünnepeljük, hanem két olyan forradalmat is, amik végül nem lettek eredményesek. Az 1848-as és 1956-os forradalom megkérdőjelezhetetlen hősiességük mellett magukban hordozzák tragikus mivoltukat. Azonban ezekhez az eseményekhez való kapcsolódást más tényezők is nehezítik. A huszadik század sajátos társadalomtörténetének következtében az események bizonytalan értelmezésében a történelem többszöri politikai „átírásának” máig élő öröksége érhető tetten. A politikai fordulatok egy-egy ünnep megszűnésével vagy értelmezésének megváltozásával jártak.