Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Retrofuturista játékok

Projekt áttekintés
Hallgató neve
Galántai Maja
Képzési szint
Útépítő játékok, amelyeket Immanuel Kant idő- és térfelfogása , valamint a retrofuturizmus – a sosemvolt idők iránt érzett nosztalgia – inspirált.

Az első projekt egy társasjáték, amelyben a játékosok közösen építenek egy önmagába visszatérő utat. Ezen út egyszerre hivatott a három idősíkot – múlt, jelen, jövő – ábrázolni. A második projekt az elsőnek a továbbfejlesztése, és a végtelen fogalmát közelíti meg. A játék körbezárt út esetén elektromos áram segítségével dallamot játszik le. A hallgató a szakdolgozatának a szövegét adattá alakította úgy, hogy minden betűhöz egy meghatározott frekvenciájú hangot társított, így az adatfolyam zenemű formájában jelenik meg. 

Az út hatszögletű dobozokból építhető fel. A dobozokban chipek kaptak helyet, amelyekre a hangokat mint adatokat szétosztva programozta a tervező. A teljes zene akkor hallható, ha az összes dobozt az út részévé tesszük. Az áramkörök és a dobozok többféleképpen is összeköthetők, a dobozok mennyiségének a növelésével pedig további variációk alakíthatók ki.