Csomay Zsófi 80!

Építészet

Köszöntjük születésnapja alkalmával az örök fiatal Csomay Zsófi tanárnőt, az Építészeti Intézet címzetes egyetemi tanárát! Csomay Zsófit, aki a korát meghazudtolva, az online oktatásra való átállás kihívását is kiválóan vette, miközben a Balaton-parti házában élvezi a tavaszt és az induló nyarat.

A tavalyi egyetemi címátadó ünnepségen elhangzott, címzetes egyetemi tanári méltatásával szeretnénk köszönteni, mely tanítványa, és most már kollégánk, Mónus Mimi tollából született. A beszéd és a hozzákapcsolódó összes üzenet teljességében ebben a füzetben olvasható.

Isten éltessen sokáig, Zsófi!

"Kedves Zsófi!

Először is ezennel szeretném elfogadni a tegezésre invitáló ajánlatodat, amit az elmúlt 8 évben számtalanszor megtettél, nekem meg sosem volt merszem ezt elfogadni. Azt hiszem most jött el a legjobb alkalom erre!

2005-ben, amikor először felvételiztem még azt sem tudtam, hogy ki vagy, nem is vettek fel. Teljesen tipikus, hogy a felvételizni vágyó diákok, még semmit sem tudnak. Aztán persze, egy évvel később, amikor szóbelizni kellett, mert túl jutottam a második fordulón, addigra már rólad is hallottam. Más felvételizők ugyanis elmesélték, hogy te vagy az akitől félni kell. Majd beszélgettünk a felvételin, Te azt mondtad nekem, hogy biztos vagy benne, hogy én nem hallgatok Bartókot. Természetesen igazad volt. úgy éreztem, hogy te leírtál engem. Ezután még 4 év telt el, mire eljött a Csomay félév, meg voltam róla győződve, hogy ez nem csak szakmailag, hanem mentálisan is nehéz év lesz. Mégis ez volt az a félév, ami megerősített abban, hogy építész legyek. Végre jött valaki, akinek mi is fontosak voltunk, nem csak a terveink. Jött valaki, aki ugyanúgy foglalkozott a személyes dolgainkkal, mint a terveinkkel. Te sosem találtál ki helyettünk semmit, sosem akartál rajtunk keresztül önmegvalósítani, a saját utunkon tereltél minket. Ez nagyon fontos még mindig mindannyiunknak. A kis csoportos képzéseken, mint a MOME építész szaka is, elkerülhetetlen valamiféle személyesség. Ebben a félévben döntöttem el, hogy nélküled nem szeretnék diplomázni, mert a veled való együttműködés, nem csak hogy nagyon produktív, inspiratív és motiváló, de tele van szeretettel is. Élmény azért dolgozni, hogy aztán veled lehessen megbeszélni azt. Tanárnő, szeretném kijelenteni, hogy mindannyiunk építész anyukája te vagy! Pont úgy viszonyulsz a hallgatókhoz, az alumnikhoz, mindannyiunkhoz, mint egy igazi szakmai anyuka. És ez lenne oktatói munkásságod legfontosabb eleme, a személyesség és odafigyelés.

A sütemények, a diplomázók bodzaszörp ellátmánya, a majdnem 24 órás szolgálat, a felbecsülhetetlen figyelem az, ami minden hallgatónak járt, és jár most is. De Zsófi nem csak hallgatóként figyel az emberre, hosszú-hosszú évekkel később is mindent tud róluk.  Ez a mindenre kiterjedő figyelem, érdeklődés az, ami kiemeli őt az átlagos oktatók közül. Ez mindannyiunknak felbecsülhetetlen. És vajon miből fakad mindez? Szerintem egyértelműen a nőiség, az anyaság, a nagymamaság lehet ennek az oka. Mert fontosnak tartom kiemelni, hogy az építészet nehéz szakma, nőkét, anyaként helytállni benne különösen nagy kihívás. Mindemellett ekkora figyelemmel tanítani, az én szememben óriási hőstett. Én mindig sokkal energikusabbnak és fittebbnek, figyelmesebbnek éreztem Zsófit, mint saját magamat. Tudom, hogy ezzel nagyon sokan vagyunk így. Akik csodálattal nézik őt a János korház mellett, amint felteker a meredek, lejtős Virányos utcán. 

Zsófi oktatói kvalitási nem csak ebben a mély figyelmességben merülnek ki. Hiszen ez nagyon nem elég. Ehhez magas fokon hozzájárul az az építészeti minőség, az az időtlen design is, amit ő képvisel. Ennek átadása, vagy inkább az átadás tudása, legalább annyira fontos, mint a személyesség. A szakmai terelgetés, a tériség, az anyagok ismerete és megismertetése is egy különös egységet képvisel benne. Ahogy Zsófi mondaná, az építészet nem csak hivatás, hanem klasszikus értelemben vett mesterség is. A tégla, a fa, a beton, vagy a nyílászárók mind-mind közelebb kerülnek hozzánk általa, materializálódnak anyagtalan papír modelljeink, valós léptékbe kerülnek, a kis tárgyak, amiket a keze alatt hallgatóként alkotunk. És persze mindezt jelenidőben mondom, mert én mindig hallgatónak szeretem magam érezni mellette, és tanulni szeretnék tőle, akkor is, ha már réges-rég vége van az egyetemnek. Pályaelhagyó építészként, még mindig ő adja a motivációt, hogy egyszer még visszatérjek. Minden egyes találkozásunk visszaránt az építészet nem csak teoretikus világába, és utána napokig csak azon gondolkodom, a házak között járva, hogy ezt így kellene bővíteni, abból azt kellene elbontani, vagy az a csomópont az építkezésen éppen hogy lehetne jobb és okosabb. Oktatóként is követem azt a sok mindent, amit tőle kapok, igyekszem hasonlóan viszonyulni a hallgatókhoz, barátságos, szerethető légkört teremteni az órákon, meghallgatni őket akkor is, ha épp nem alkalmas. A tanítás egy igazi adok-kapok rendszer, ahol nem csak a hallgató függ a konzulensétől, hanem a tanár is sokat profitálhat a hallgatóktól kapott szellemi és érzelmi rendszerekből. Ezt tanultam meg igazán. Amikor 2012-ben elkezdtem tanítani, akkor arra gondoltam, hogy Zsófi a jó példa, akire mindig gondolni kell, ha válságba kerülök. 

A mondandóm lényege csak most következik igazán. A múlt héten, amikor ezt a felkérést megkaptam, úgy éreztem nem sajátíthatom ki ezt a lehetőséget magamnak. Nagyon sokan vannak, akik szívesen állnának itt a helyemen. Ezért úgy döntöttem, üzeneteket, élményeket fogok gyűjteni, minden diáktól és tanártól, akitől csak lehet. Az idő és a terjedelem hiány miatt, csak néhányat olvasnék fel Neked, Tanárnő. Íme:

 

 

Márialigeti Anna

Tanultam tőle egyfajta minimalizmust, ami nem a tárgyak kidobálásának minimalizmusa, hanem törekvés az egyszerűségre, amelyben a kevés, de jól elhelyezett elem elegendő. Ez egy folyamatos egyensúlykeresés a test, a lélek és a szellem szükségletei közt, melyet ő maga is megvalósít a biciklizés, az énekkel létrehívott Istenkapcsolat és a munka háromszögében. Mindig is izgatott, vajon milyen belső iránytűvel állítja fel a teendői közt a fontossági sorrendet; vajon hogyan tud egyszerre jó szakember, jó anya és nagyanya lenni?

Tanultam tőle egyfajta derűt - hogy nem kell megijedni attól, ha jobb híján az ember lánya a konyhaasztalon tervezve kezdi el a karrierjét.

Czapek Ádám

„Van egy nagy ház a fejemben, abban élnek azok, akiket tisztelek. Ott lakik a Tanárnő.
Van egy kicsi ház a szívemben, ott laknak, akiket szeretek. Ott lakik Zsófi.”

Nagy Tamás

ANYATIGRIS,
NYELVŐR,
SZUPERNAGYI,
és még jó építész is.....

Hargitay Zsófi

Köszönöm, hogy diplomázó gyermekének fogadott egy hideg téli napon!
Köszönöm, hogy nem csak a tervem fejlődését figyelte, hanem mindeközben engem is!
Köszönöm a rajzoláshoz frissítőnek készített bodzaszörpöket!
Köszönöm a hársfavirágot és a hozzátartozó személyes történetet!
Mindig szeretettel gondolok Zsófi nénire!

Tóth Lotti

Kedves Tanárnő!
Nehéz szavakba önteni, mit jelent egy épp felnőttnek számító zöldfülűnek, amikor a sokismeretlenes, olykor ijesztő egyetemi világban fölbukkan valaki, aki nem (csak) eredményeket vár tőle, hanem az állapota felől kérdezi, kíváncsi az érzéseire...
Valami „anya-érzés”- kelt, ami ebben a környezetben, állapotban hiánypótló és olykor életmentő.
Hálás köszönet minden -talán sokszor önkéntelen- gesztusért, ami valaha továbblendített!

Kovács Csaba

Zsófi ott volt a fontos pillanatokban…
Amikor diplomás építészmérnökként szorongva álltam a MIF felvételi bizottsága előtt...
Azt kérdezte, mit remélek ettől a második egyetemtől?
Mondtam, mindent, amit a BME-n nem kaptam meg…
Amikor a MIF-diplomámat épp megvédtem…
Odalépett és gratulált, őszintén…
Csak Jánossy prof szavai vetélkedhettek Zsófi szavaival…
Oly fontosak voltak…
És oly jólestek…
Akkor lettem építész...
Azóta is, sokszor…
Mindig fontos, amit mond, gondol…
Még ha vitatkozom is vele…
Mindig öröm…
Minden találkozás…

Varga Noémi

Az egyetlen ember a Földön, akitől elfogadom az ultimate kérdést: 
„Mucikám figyelj ide! Mikor szülsz? ...

Fehér Bori

Zsófi, nehéz egy pillanatot választani abból a sokból, amit tőled kaptam. Talán az a pillanat, amikor a diplomavédésemen a fáradtságtól konkrétan elakadt a szavam. Te az auditóriumban felálltál és folytattad a mondandómat és kitartóan beszéltél helyettem, amíg összeszedtem magam. Pedig nem Te voltál a konzulensem, amit így visszagondolva már bánok.

Pintér Marci

Amikor először találkoztunk nem kedvelt. Aztán az első kipakoláson megkedvelt, de nem szeretett. Aztán tanított és megszeretett. Miután megszeretett, sokat istápolt. Nagyon csípett engem és azt is, amit csinálok, és ahogyan csinálom. A diplomám miatt nem szeretett. Most más oknál fogva nem szeret, de majd fog!
Tanárnő ilyen és ezt szeretem benne.

Csorba Réka

Már a MOME-ra járva csodáltam Csomay tanárnőt, mint határozott, erős Építészt és a diákok felé odaforduló Tanárt. 
Az azóta elmúlt években ez csak fokozódott tovább, követendő példaként áll előttem, hogy lehet ezt a szakmát odaadással és jól csinálni nőként, egy másik építész társaként, és anyaként!  
Tanárnő számomra felbecsülhetetlen érték!

Gergely Andi

Köszönöm a feltétel nélküli támogatást, bizalmat, a sok-sok ölelést és puszit, a lekváros táskát, tortát és limonádét, az őszinte érdeklődést, az együtt izgulást, örülést, és elkeseredést, a rövid, tömör de annál lelkesítőbb telefonhívásokat, az irigylésre méltó energiát, a biztatást, hogy menjek már férjhez, a konzultációkat este 10-kor a Kapucinus utcában, szóval mindent, ami megszínezte a mindennapokat, és ami miatt most is mosolygok ha visszagondolok az egyetemre. 

 

 

És végül, a saját, és talán legmeghatározóbb emlékem veled:

El kell árulnom valamit! 2011-ben történt, a diplomavédésem reggelén, hogy a védés előtt kezedbe nyomtam Nemes Nagy Ágnes, Déli pályaudvarról szóló versét, majd kiszaladtam megvédeni a diplomám. 4 nap nem alvás után nem ment túl jól a beszéd, amennyire emlékszem semmilyen érdemleges információt nem sikerült megosztanom a kedves bizottsággal. Ezután viszont áradt felém a segítség. Először Gyürki Kiss Pali tűpontos és szemléltető opponenciája, majd Janáky tanár úr üdvözlése, utána pedig Te! Felálltál és azt mondtad nem kaptál még ilyen szép ajándékot diplomára, és köszönetképpen szeretnél felolvasni egy részt ebből a versből. Most már bevallhatom, hogy a verset én kaptam ajándékba Veres Bálinttól, és csak véletlenül került hozzád, az elején még azt gondoltam, hogy visszakérem. Miután felolvastad, eszem ágában nem volt neked ezt elárulni, hiszen így sokkal nagyobb meglepetés és öröm volt számomra.

Nagyon köszönöm azt a napot, és nagyon köszönöm, hogy nem egyszer élesben láthattalak csetepaté közben Janáky tanár úrral. Köszönöm, hogy élővé tetted az építészet azon korszakát és alkotóit, akiket a mi generációnk nem ismerhetett, mint Jánossy György, vagy Farkasdy Zoltán vicces és tanulságos történeteit. 

De legfőképpen köszönöm, köszönjük, hogy olyan vagy amilyen vagy! Egy igazi szakmázó tanár anyuka!

 

Köszönöm a figyelmet!"

 

Mónus Noémi

2019. április 17-én

 

Publikálva: 2020-06-04 14:12:00

Hírek