Dr. Vámossy Ferenc 1930-2020

„Architectura est mater artium.”

Életének 90. évében elhunyt Dr. Vámossy Ferenc építész, építészettörténész, művészeti író, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Műszaki Egyetem professor emeritusa. 1952-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építész tanszékén, ahol 1958-tól tanított, majd 1963-tól a MOME elődjének, a Magyar Iparművészeti Főiskolának a tanára. 1965-ben szerzett doktori címet, 1999-től egyetemi tanár és az MTA doktora.

Kutatási területe az építészetelmélet és a legújabb kori építészet története volt, több száz tanulmánya, publikációja jelent meg szakfolyóiratokban. Mértékadó szerző, építész generációk oktatója és szemléletének formálója. Egyik legismertebb, nívódíjjal is jutalmazott könyve az 1974-ben megjelent ’Korunk építészete’.

1984-ben Ybl-díjat kapott “az építészeti kultúra fejlesztése és terjesztése terén végzett, valamint építészetelméleti tudományos munkásságáért”. 1999-ben „a magyar építészeti tudományok ápolásában, értékmegőrzésében kifejtett kiemelkedő alkotói és publicisztikai munkásságáért, iskolateremtő oktatói tevékenységéért” Széchenyi-díjjal tüntették ki. A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést és Pro Architectura-díjat kapott 2018-ban.

2019-ben jelent meg ’Építészetelméleti írások’ című tanulmánykötete, mely negyven év munkájáról ad hiteles képet.

„Elégedett vagyok az életemmel, igen. Azzal, hogy szinte három helyen taníthattam, egy héten tizenhat órám volt, a saját anyanyelvemen. Majdnem kitelik egy polc a könyveimből. Tulajdonképpen felépítettem a magyar építészettörténetet, passzióból.” (részlet az építészfórum által, 2018-ban készített riportból)

A Magyar Építőművészek Szövetsége a MOME Építészeti Intézet együttműködésben készített portréfilm sorozatot a 60-as, 70-es években induló építészgeneráció kimagasló tehetségű tagjaival. A Vámossy Ferenccel készült film itt tekinthető meg: 

 

Publikálva: 2020-04-16 14:12:00