News

Add filter
Építőművész MA
Clear all

MOME-s diákokból álló csapat nyerte el a CheckINN Revitalizátor pályázat első helyezését. A versenyen, melyet a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a MOME közösen indított útjára tavaly, idén ismét a hazai felsőoktatás tehetségei kerestek lehetséges megoldásokat a rozsdaövezeti területek újrahasznosítására. A közel 30 induló csapat közül az INDOOHÁZ ötlete kapta a fődíjat, akik hátizsákos szállásként adnának új életet az elhagyatott vasúti vízházaknak.

A MOME design- és művészetmenedzsment, építőművész szakos hallgatói és a MOME és az ELTE design- és vizuális művészet tanár szakos hallgatói közösen vettek részt azon a kurzuson, mely az épített környezeti nevelés és részvételi tervezés témakörével foglalkozott. Az építőművészek a kurzus keretében egy részvételi tervezés során, középiskolás diákokat bevonva gyakorlati feladatot is kaptak: egy új közösségi tér megtervezését az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium udvarán.

2023-ban tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Építész Regattát a Balatonon, a MOME pedig második alkalommal képviseltette magát a versenyen. A Kálmán Ernő DLA építész által alapított verseny mára hagyománnyá vált a hazai építésztársadalomban, és nem csak a vitorlázásra, az építészek közötti kapcsolatépítésre is remek alkalmat nyújt. A rendezvény idei üzenete: bármit hozzon az élet, számíthatunk egymásra! „A jövőt közösen építjük!”

Op Art Akadémia néven 2019-ben indították útjára azt a széles körű múzeumpedagógiai együttműködést a Janus Pannonius Múzeum munkatársai, amely négy egyetem - köztük a MOME hallgatóinak és tanárainak - munkáját koordinálta. A közös projekt során készült hallgatói terveket, alkotásokat most Pécsen, a Múzeum Galériában és a Vasarely Múzeumban lehet megtekinteni.

A MOME Építészeti Intézet egyik legmeghatározóbb tanárának emlékére egyetemünk polgársága egy köztéri bútort avatott fel.

A tavaszi félévben a MOME Elméleti Intézet és Haba Péter koordinálásával és az ELTE Humánökológia mesterszak közreműködésével Humánökológia és design címmel rendezett előadássorozatot, melynek előadásait most minden érdeklődő megtekintheti.

Számos jelentős elismerés után a világ legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a cannes-i MIPIM-en nyerte el a zsűri különdíját a Magyar Zene Háza. Az ingatlanszakma Oscar-díjaként is emlegetett MIPIM Awards harmincéves történetében először nyert magyar fejlesztés.

Tíz kategóriában adták át a Prima Primissima díjakat idén december 3-án a Müpában. 2021-ben a Magyar építészet és építőművészet kategóriában Prima Primissima díjat kapott Kovács Csaba építész, belsőépítész, habilitált egyetemi docens, a MOME Építészeti Intézet igazgatója. Gratulálunk!

A lakhatás és az építészet kapcsolata a szakma megjelenésével egyidős, nem véletlen, hogy a téma mindig előkerül az építészetoktatásban is. A lakhatás kapcsán sokaknak komplex problémacsomag jut az eszébe: napjainkban széleskörű társadalmi problémát okoz az elérhető és egészséges lakhely előteremtése és megtartása is, amely mára már nem csak a perifériára kiszoruló csoportokat érinti.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121