Kovács Csaba

intézetvezető, egyetemi docens

Kovács Csaba

intézetvezető, egyetemi docens

Oktatási terület Építészet
Kutatási terület építészet, belsőépítészet, tradíció és innováció, budapest zöld gyűrűje
Szervezeti egység Építészeti Intézet

Bio

"Ars Poetica

Már az 1980-as évek első felében, építészeti tanulmányaim hajnalán is szerettem volna a ""részt ésaz egészt"" átfogó építészeti gondolatokat megragadni, felépíteni, ebben a jegyben elkötelezett terveket alkotni. Később is megmaradt ez a törekvésem, ami az átlagosnál hosszabb tanulóéveket eredményezett. A Műegyetem Építészmérnöki Karának elvégzése és három év tervezői gyakorlat után a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész és bútortervező szakán folytattam tanulmányaimat.

A MIF befejezését hollandiai tapasztalatszerzés követte, majd a rendszerváltást követő szabadság-hit lelkesedésével, barátaimmal önálló építész-belsőépítész műtermet alapítottunk.

Munkámat mindvégig az építészeti minőség iránti elkötelezettség, a humán létezés iránti empátia, a komplexitás és kreatívitás iránti fogékonyság jellemezte. Érdeklődésem a tradíció és innováció egyensúlyának keresésére irányult.

2009-ben új építész stúdiót hoztam létre - ez a NARTARCHITETS -, de alapvető céljaim nem változtak, munkatársaimmal és megbízóimmal közös gondolkozásban színvonalas kortárs építészeti projekteket szeretnék létrehozni, melyekben sokféle érték képes integrálódni: hagyományaink és jövőképeink, vágyaink és realitásaink, tudásunk és ízlésünk, építészeti tapasztalataink és alkotókészségünk.

2012-től a MOME Építészeti Intézetének oktatatója, majd 2017-től intézetigazgatója vagyok, így szakmai tevékenységem kibővült a jövő építészgenerációjának képzésével, ennek örömével és felősségével.

Kovács Csaba építész, belsőépítész, a MOME egyetemi docense"

Oktatott tantárgyak:

  • Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet, urbanisztikai és tájépítészeti kontextusban)
  • Mestermunka
Mutass többet
2000 Év Háza Díj (Magyar Televízió Fődíja), Tordas, Arany János u. 6. lakóház
2004 Építészeti kultúráért Díj, Villány, Ady fasor 2. Csányi Pincészet
2004 Építőipari nívódíj I. Díj, Villány Ady fasor 2. sz. Csányi Pincészet
2005 Építészeti kultúráért Díj, Kisharsány Külterület, Hársosdűlő Mezőgazdasági Telephely
2010 Jövő Városáért Díj, Budapest V. kerület fejlesztéséért
2010 Reitter Ferenc Díj, Budapest V. kerület fejlesztéséért
2012 Természetes kő az építészetben Díj, Dél-dunántúli villaépület együttes
2012 Az Év Háza Díj, Dél-dunántúli villaéület vendégháza
2012 Pro Architectúra Díj, Dél-dunántúli villaépület együttes
2015 Média Építészeti Díja (zsűri és közönségdíj), Galya-kilátó
2016 American Architecture Prize BRONZ fokozat, Csontváry-múzeum koncepciója2016 Architizer A+ AWARD (közönségdíj renovation kategóriában), Galya-kilátó
2016 American Architecture Prize GOLD fokozat, Galya-kilátó
2016 Média Építészeti Díja (zsűri díja), Csontváry-múzeum koncepciója
2016 Mies van der Rohe díj hívatalos jelölés, Galya-kilátó
2017 Architizer A+ AWARD döntő (renovation kategória), Galya-menedékház
2017 Architizer A+ AWARD döntő (unbuilt cultural kategória), Csontváry-múzeum koncepciója
2017 Ybl Miklós -díj
2018 Az Év Háza Díj, Esztétika különdíj, Családi Villa, Budapest, Turul utca 14.
2018 BIG SEE díj, belsőépítészet kategóriában, Galya-menedékház
2019 BIG SEE díj, túrisztika kategóriában, Galaya-kilátó