MOME IK Alumni sorozat | Kárpáti Judit Eszter

A MOME Innovációs Központ (MOME IK) az itt dolgozó MOME alumnik és munkájuk bemutatásán keresztül ad betekintést az IK-n belül folyó munkafolyamatokba, és mutat fel egy-egy potenciális karrierlehetőséget azon MOME-s diákok számára, akik az alma materben képzelik el diploma utáni karrierjüket. E sorozat célja, hogy az akadémiai dolgozók és egyetemi hallgatók számára is közelebb hozza az IK szervezetét, bemutassa az IK-n belül folyó munkát.

A sorozat interjúalanya ezúttal Kárpáti Judit Eszter, aki a MOME IK Kreatív Technológiai HUB kutatója, az EJTECH polidiszciplináris stúdió társalapítója. 

Milyen szakon végeztél? Melyik volt a kedvenc kurzusod?

Textiltervezőként végeztem a MOME mesterképzésen. A tervezési és kutatási tárgyak, illetve a kurzushetek, amelyek lehetőséget adtak az interdiszciplináris szemléletmód fejlesztésére és alkalmazására nagyon meghatározóak voltak számomra.

Mivel foglalkoztál az egyetem elvégzése óta?

A MOME Doktori Iskolájában folytattam a képzést, ahol 2018-ban szereztem meg a doktori fokozatomat. Emellett az EJTECH művészettel, technológiával és tudománnyal foglalkozó stúdiómat vezetem hat éve, amelynek társalapítója és art directora vagyok.

Hogyan kerültél az Innovációs Központba és mivel foglalkozol itt?

Március óta dolgozom kutatóként az Innovációs Központban. Kutatási területem a soft interfaces, elektro-interaktív anyagok, digitális textilek, innovatív technológiák. Jelenleg élő növényi környezetekből nyert adatok kreatív felhasználásával, nem-emberi intelligencia kutatásával foglalkozom.

Van olyan tudás, amit az egyetemi éveidből hoztál magaddal, amit azóta, akár itt is hasznosítani tudsz?

A folyamatos keresés, kutatás, kísérletezés vágyát, amely világunk és benne önmagunk holisztikus megismerésére, felfedezésére, megtapasztalására és formálására ösztönöz.

Miben látod az Innovációs Központ erejét? Miért motiváló számodra? Vannak-e terveid, amiket itt megvalósítani szeretnél?

A különböző tudások transzparenciájában, az integratív szemléletben, amelyek izgalmas diskurzusokat kezdeményeznek a tudományos megismerés és az intuitív alkotói folyamatok összekapcsolásával nagyon motiválóak számomra és kiváló terepet nyújtanak a magas szintű akadémiai kutatásra.

Egy jó tanács a kreatívipari élethez:

Türelem. Játék.

Melyik a kedvenc helyed a campuson és miért?

A MOME UP épülete, amely az egykori kollégium helyén épült, ahol egyetemi tanulmányaim alatt laktam, és amelyben jelenleg a Kreatív Technológia Hub található nagyon kedves nekem. Ezen kívül a MOME Two impozáns Filmstudiója, ahol elsőként védtem meg sikeresen a DLA-mat a MOME új campusán is közel áll a szívemhez.

 

Publikálva: 2020-12-11 17:41:00