A MOME Tárgyalkotó szakos hallgatói is kiállítottak a frankfurti Ambientén

Dátum: 2023.02.20
Európa legnagyobb lakáskultúrával és étkezési tárgykultúrával foglalkozó szakvásárán, a frankfurti Ambientén is láthatóak voltak azok a tárgyak, melyeket hallgatóink az ONYX Műhellyel közös projekt keretében hoztak létre.

Február 3-7. között rendezték meg a frankfurti Ambiente design vásárt, melyen a MOME Tárgyalkotó MA szak, MOME x ONYX projektben résztvett kerámiatervező hallgatóinak is lehetősége nyílt bemutatkozni. A MOME és az ONYX Műhely közös tervezési kurzusát Góg Angéla DLA, ONYX Műhely művészeti vezetője és Kondor Edit DLA keramikusművész, egyetemünk oktatója közösen vezették, célja pedig az volt, hogy a Gerbeaud 164 éves cukrászati örökségét alapul véve a hallgatók kortárs tárgyakat alkossanak.
 Ebben segítségükre volt Borsos Zsuzsanna, a Műhely kreatív cukrászséfje is.   
Az így létrejött alkotások a kortárs desszertkultúra és az ahhoz kapcsolódó tálalás vizsgálatára épültek. Az alábbi 9 kiállított tárgy a vásáron is nagy sikerrel szerepelt: 

Berkes Csenge Anna - Csokoládé kínáló szett 
Budaházy Anna – Rigó Jancsi 
Doktor Melinda - Konyakmeggy  
Kovács József – Dobos torta  
Kovács Martina – Diplomata puding   
Szilágyi Dóra - Képviselőfánk   
Szolnoki Lea Anna – Zserbó petit four  
Válint Ingrid – Esterházy 
Vértessy Dorottya - Mignon 

További hírek

A tavaszi szervezeti megújulást követően, a megváltozott jogszabályi környezethez igazodva a MOME ismét megújította Szenátusát. A demokratikus, jogszerű választási folyamat eredményeként létrejött testület 2026. október 29-én tartotta alakuló ülését, összetétele jelentős átfedést mutat a korábbi Szenátuséval, teljes tagságának több mint 90 százaléka már az előző testület munkájában is részt vett.
A MOME-n tartották szeptember 29-én az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2026-os hazai indítását beharangozó sajtótájékoztatót. Az eseményen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. Az idei kampány az anyagtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a „Minden döntés számít! Minden erőforrás érték!” szlogennel.
Október 15-én Szingapúrban adták át a Red Dot Award: Design Concept 2026 díjait, amelyek közül ötöt MOME-hallgatók koncepciói nyertek el. Az idei díjazottak közül Égerházi Zsomborral, valamint a Red Dot díjas Kovács Kristóffal és Sárady Gergellyel október 30-án, a MOME MA Nyílt nap × Alumni-karriernapján is találkozhatnak az érdeklődők. A FormaNorma Alumni Special – Fókuszban a Red Dot díj című kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők a nemzetközi elismeréshez vezető útról, a pályázás folyamatáról és a díj szakmai jelentőségéről osztják meg tapasztalataikat.